Péceli Waldorf

2015. december 24., csütörtök

2015. december 22., kedd

Adventi Kert

Egyik találkozónk alkalmával felmerült a kérdés, hogy szeretnénk-e Adventi Kert névre keresztelt kis ünnepséget. Waldorfos berkekben közismert ünnepi alkalomról van szó, de nekünk ez akkor még semmit nem mondott. Mivel azonban nyitott és lelkes Waldorf-szülő jelöltek vagyunk, így rögtön igent mondtunk erre a remeknek ígérkező, csapatot is építő kezdeményezésre. Idővel körvonalazódtak a részletek. Volt, aki a fenyőágak beszerzését vállalta, más az almákba tűzött gyertyákért felelt, a harmadik ember csillagokat vágott ki. Gyakoroltuk a korábbi találkozókon már az adventi dalokat is, illetve a háttérben zajlottak a hangszeres próbák. Izgatottan vártuk a nagy napot, december 18-át.
A péceli művelődési ház aulájában volt a gyülekező. Belépve halkan beszélgető szülőket láttam, miközben a gyerekek vidáman futkároztak. Egyszer csak halk csengőszó jelezte, hogy kezdetét vette az ünnepség. Fuvola és hegedűszó csendült fel és mi csendben, szép sorban bevonultunk a terembe. Középen fenyőágakból egy spirál volt kirakva, amin bizonyos távolságokra kis csillagok sorakoztak. A középpontjában pedig egy nagy gyertya égett, mellette vázában egy szál vörös rózsa díszlett. Körben székek voltak elhelyezve, mindegyik alatt egy-egy üvegbe rejtett pislákoló teamécses. A gyertyák fénye melegséggel töltötte meg a sötét termet. A közös éneklés közben aztán egyesével kivonultunk. Kaptunk egy almát, benne egy kis fenyőággal, és egy még meg nem gyújtott gyertyával. Ezzel az almával elsétáltunk a spirálban lerakott fenyőágak által alkotott kis úton, egészen a középpontig. Ott a nagy gyertya lángjával életre keltettük a mi gyertyáinkat és visszafelé haladva leraktuk a soron következő csillaghoz, a csillagocskát pedig cserébe magunkkal vihettük, majd visszaültünk a helyünkre.
Eddig azt hiszem mindenki hasonlóan mesélte volna el ezt a kis ünnepséget. Innentől kezdve viszont jöhetne mindenkinek a személyes megélése. Más nevében nem beszélhetek, így a saját élményeimet írom le. Utolsóként mentem az almába tűzött gyertyámért, így a többiek által lerakott égő gyertyák kirajzolták a már sokat emlegetett spirált. Amint azonban beléptem, olyan volt, mintha apró lámpásokkal megvilágított úton haladnék. És akkor döbbentem rá… Mi mindannyian ezt az utat keressük egész életünk során. Görcsösen igyekszünk rálelni a „saját utunkra”, miközben az végig ott van, ezernyi apró lámpással megvilágítva. Mindegyik gyertyaláng egy jelzés, hogy merre menjünk, mi azonban mégsem látjuk őket. Talán a nagyvárosok vibráló fényei mellett lehetetlen őket észrevenni, vagy csak már nem is áll rá a szemünk a keresésükre. Azt hiszem, elfásultunk és talán már nem hiszünk az út létezésében sem. Sokáig annyira „akartuk” meglelni a csodát, hogy végül az rejtve maradt előttünk a sok apró jelzőfénye ellenére. Az útra akarással ugyanis nem lehet rálelni. Talán abban rejlik a titka, hogy csak hagyni kell, hogy ő mutatkozhasson meg. Ez a felismerés pedig nyugalommal töltött el. Nem kell többé nekem keresnem a helyemet a világban, hiszen megmutatkozik majd az a kellő időben és a maga teljes valójában. Ha éber vagyok és „elkapom” az egyik jelzőfényt, akkor az már rávezet az utamra. Ha pedig már rajta vagyok, akkor bízom benne, hogy a mai világ harsány fényei sem tudják elhalványítani a többi apró, iránymutató, pislákoló fénycsóvácskát. Felszabadító volt ez a gondolat számomra.
Aztán felcsendült a záró muzsikaszó és mi szép csendben, mindenféle beszéd nélkül, az események hatása alatt elhagytuk a termet. Ment mindenki a maga útjára. Én is elindultam a magam kis felismerését jelképező csillagommal. Egész hazaúton lüktetett bennem ez a tapasztalás. Cikáztak a gondolatok és azt éreztem, hogy ezt mindenképp le kell írnom.
Köszönöm szépen ezt az újabb fantasztikus ÉLMÉNYT Mindenkinek!
Farkas-Kovács Anita

2015. december 21., hétfő

A december 5-én tartott Waldorf-találkozóról

December 5-én részt vettem a második Waldorf-találkozómon a párommal, Pécelen.

2 hetente találkozik a Csapat, hogy megtervezzük a következő lépéseket, hogy minél hamarabb megalakulhasson a Waldorf-óvoda és -iskola. Sokat adnak nekem ezek a találkozók, mindenki egy célért van ott, hogy gyermekei egy csodálatos intézmény segítségével ismerje meg a nagyvilágot!

Minden alkalommal egyre jobban és jobban tapasztaljuk meg, mi szülők is, a Waldorf-oktatás előnyeit.

A szombati találkozón volt szerencsénk megismerni három fiatal embert, akik Waldorf-iskolát végeztek. Sokat meséltek és mi sokat kérdeztünk.

Hogy mi fogott meg leginkább bennük? A határtalan nyitottságuk a világ felé és a pozitív kisugárzásuk, hogy pontosan tudják mi az útjuk, mi a nekik való szakma , mert a Waldorf ebben is nagy segítségükre van. Bár mindhárman más szakmát tanulnak/tanultak, egyben megegyeznek: imádták a Waldorf iskolát, a légkört, és hálásak a szüleiknek, amiért lehetőségük volt ott tanulni. Az osztálytanítókkal szoros kapcsolat alakult ki, ami most is tart, és a kölcsönös tisztelet jellemzi.

A párommal hallgatva a fiúk élményeit, azt gondoltuk, mindent megteszünk, hogy a mi gyermekeink is így meséljenek majd az iskolai évekről, hiszen azok megalapozzák további életük alakulását. Egészséges lelkületű fiatalokat ismertünk meg, akiket nem próbáltak meg beszorítani egy szabályokkal és elvárásokkal teli rendszerbe, épp ellenkezőleg, segítettek nekik kinyílni, mint egy bimbódzó virág. Mert ezek Ők… a gyermekeink.

Bízom benne, hogy egyre több szülő fog csatlakozni a Csapathoz.

Ragyák Ivette